Ahogy ezen az 5 konkrét dolgon gondolkodtam, először elfogott a pánik, hogy ez nem megírható itt. Aztán eszembe jutott, hogy ráadásul nem is mind jó dolog. De aztán tovább gondolkodva rájöttem, hogy ez nincs is benne a címben, hogy jónak kell lennie. Csak az, hogy olyan, amire szívesen emlékszem. De mit jelent az, hogy szívesen? A szív fájni is tud ugyebár. Meg hevesen verni, meg megszakadni, meg megállni vagy megkeményedni. Tehát szívesen elmlékezni azt is jelentheti, hogy érzelmeket vált ki belőlem az adott esemény felidézése. És ha érzelmeket vált ki, akkor nyilván fontos dolog volt, még akkor is, ha nem éppen jó. A fontos dolgokra pedig jó emlékezni, ha másért nem, hát a tanulságok miatt mindenképpen.

Ezek alapján íme az én 5 nem egészen konkrétom, képekben és versben. Mert szándékosan nem írom oda, hogy konkrétan mi volt és hogy éppen fájt-e, vagy hevesen vert-e a szívem az emlék felidézésekor, elég egyértelműek a képek és úgy is tudjátok, de ha esetleg mégsem, akkor találjátok ki! :)

Szepes Mária: Kibékülés

Békét kötni mindennel és mindenkivel,
aki más, mint amit jónak, szépnek
tartok, s csak önmaga tud lenni.
Elfogadni külön kozmoszának törvényeit,
ha az enyémtől eltérnek. Megbocsátani
idegen, rossz ízeket, helyükre tenni
téves jelképeket. Megérteni titkos
nyelvüket, a hebegőt, a dadogót,
a szitkozódó, mérget fröccsentő csúfat is.
Felismerni e tintahal - felhő mögött a zokogó,
magányos kárhozottat, aki adni, kérni
nem képes. Számláján csak bevétel - rovatot
vezet. Tenni, áldozni sohasem szeret,
nem ismer egyebet, csak a nihilt,
koporsót ácsol, sírgödröt ás.
Elviselni a botor jajszavát, aki maga keresi búját, baját, visszaüt, támad, s vádol, hogy ütik,
sült galambra lesve tétlenkedik.
Nyavalyáinak utána jár,
a figyelmeztetésért halálmadárt kiált.
Nem tudja másképp. Semmiféle vád,
ítélet csontalkatát nem szabja át.
Bölcs az, aki megbocsát: Ilyen a világ!
Ennyi az ember, s ennyi vagyok
magam is. Nem több és nem kevesebb.
Néha megostromlom a lehetetlent,
Sziszifuszként hegyre hordom terheimet,
azután visszahullok talajt vesztve megint.
De magamnak is megbocsátok,
ami nehezebb, mint átugrani
saját, földre vetült árnyékunkat.
E biblikus varázslat mégis
megtörténik időnként, pedig nem idézi hit.
A csoda villáma váratlan mindig,
eltünteti, ami valónak tűnik,
s megmutatja, ami a mulandóban is
igaz, mert soha el nem múlik.